Mi a legtutibb dolog a 90 perces masszázsban?

2018.12.03

Avagy miért is ijedtem meg annyira -  Nyakigláb úr  történetének folytatása

Eldöntöttem, hogy friss ismeretségünktől függetlenül Nyakigláb urat is meglepem, rajta is kipróbálom, amit újdonságként bevezettem a 90 perces masszázs végére.

Az utolsó 15 percben. Úgy véltem, ennyi elég lesz.

Tehát, ahogy említettem a fejéhez ültem és lassan beletúrtam a hajába.

Hagytam neki időt, hogy feldolgozza, megsejtse mi következik. :-)

Igen, bizony.

Magam is megtapasztaltam, ahogy a hideg végigborzongott a fejem búbjától a lábujjaim végig, amikor a kolléganőm átmasszírozta a fejemet.

Teljesen egyértelmű volt, hogy ezzel én is kibővítem a repertoáromat.

Azok a vendégeim, akik Nyakigláb úr előtt voltak, fel sem akartak kelni a masszázs végén. Vicces volt, mert mindannyian ugyanazt az ajánlatot tették:

- Figyelj! Lehetne, hogy lemondod a következő vendéget? Szívesen kifizetem, csak ne kelljen még felkelnem. - és persze feküdtek tovább vigyorogva.

Mit mondjak? Imádom, amikor a vendégeim ilyeneket mondanak.

Tehát beletúrtam Nyakigláb úr hajába finoman fejtetőnél.

Az ujjammal átdörzsölve a koponyáját haladtam a füle és a tarkója felé. Ahol a nyak és a koponyacsont összetalálkozik. Ott valami különösen zsibbasztó bír lenni. Mármint, ha itt masszírozzák át az ember fejét. :-)

Becsúsztattam a kezeimet úgy, mintha meg akarnám emelni a fejét. Innen a tarkóját és a nyakát is el tudtam érni, sőt. Ebből a pozicióból könnyedén átmasszíroztam még a nyaka két oldalát és azokat a bitang módon befeszülni képes csuklyásizmokat is.

Az arcát nem érintettem meg, de a füleit nem hagytam ki. Tele van idegvégződésekkel.

Ha, még nem láttad a Vejedre ütök című filmet, akkor nézd meg! Barbara Streisand alakítja Shagilan "Greg" Beckur anyját és baromi jól elmagyarázza a fülmasszázs lényegét.

Nyilván ezt sem szereti mindenki, de Nyakigláb úr nem ellenkezett. Sőt, mint említettem, végre becsukta a szemeit és csendben maradt.

Oly annyira, hogy a masszázs végén, miután felöltözött még álldogált az ágy végében.

Nem szólt egy szót sem. Majd hirtelen leült. Aztán felállt néhány másodpercre, és megint visszaült.

Én a masszázságyon üldögéltem, és kezdtem egyre rémültebb lenni.

- Helló! - mondtam neki jobb híján. - Minden oké?

- Mmmm. - kb. ennyit válaszolt.

- Kérsz egy pohár vizet?

- Mmmmm.

- Jól vagy?

- Mmmmm.

- Te, figyelj! Mondj már valamit! - ekkor már komolyan meg voltam ijedve.

Gyorsan elővettem a telefonomat is. Netalántán rosszul lenne, akkor azonnal hívom a mentőket.

Nem tűnt úgy, mint aki el akarna ájulni, de azért, no.

- Most akkor mi van? - kérdeztem rá újból, kicsit már azért idegesen.

- Jól vagyok. - felelte rekedtes hangon.

- Vizet?

- Nem-nem. Nem kérek semmit.

- Minden oké?

- Persze.

- Dehát percek óta szólongatlak. Kezdtem azt hinni, hogy rosszul lettél.

- Nem, semmi bajom sincs, sőt.

- Akkor mi a fene van?

- NINCS EGYETLEN GONDOLATOM SE... - mondta, majd rámnézett csodálkozó tekintettel. - Ilyet még életemben nem tapasztaltam.

Az agyam kicsit lassan dolgozta fel az elhangzottakat, de amikor sikerült, akkor nem bírtam ki, hogy ne nevessek hangosan.

Nyilván a feszültség is rájátszott, amit az elmúlt percekben átéltem. Na meg ez a mondat:

Nincs egyetlen gondolatom se.

Kész voltam.

Nevettem és csak ráztam a fejemet. Ezt nem hiszem el. Tényleg sok minden átfutott az agyamon, de erre végképp nem számítottam.

Közölte, hogy akkor ő most hazamegy. Majd jön a jövő héten is.

És, tényleg, mint egy zombi, kimasírozott.

Mert ő nevezte el így. A Varázsérintés titka című bejegyzésemben olvashattál is már róla.

A fejmasszázstól Nyakigláb úr zombivá változik. És nem, még azóta sem küldtem el őt egyszer sem bankot rabolni. :-)

Viszont minden alkalommal felettébb érdekes beszélgetéseket folytatunk zombiság ide vagy oda. Bár már lényegesen kevesebbet beszél, mint kezdetben.

Legközelebb elmesélem miért nem lehetett velem semilyen értelmes diskurzust folytatni a kezdetek kezdetén és mire jó a post-it. Ugyanis sűrűn használtam post-it-eket masszázs közben. :-)

Köszönöm a figyelmed.